Samael
CSOPORT:démon
KOR: 25 körül
FOGLALKOZÁS:A démoni sereg feje, hadvezére.
BECENÉV:halandóként Samuel (Sam) névre hallgatott, most már csak az emberek között mutatkozik be Samként. Amúgy NE becézgesd!
TITULUS:
child of the hell
PLAY BY:kellan lutz
Jellem
Sok alvilági figura már nem is emlékszik arra, hogy milyen volt embernek lenni. S bár létem több ezer éves múltra tekint vissza, és ugyan vannak néhol kopottas foltok, én mégis tisztán emlékszem arra, hogy milyen érzés volt húsvér embernek lenni. Már gyerekként is más voltam, mint a többi korombeli. Sokkal megrögzöttebb és gonoszabb voltam, mint általában mások. Persze, a gyerekek mind gonoszak, de én… én voltam a csúcstartó. Nem tudom, hogy felnőttként miért lettem olyan, amilyen. Talán valami génhiba folytán, vagy szimplán természetemből adódóan voltam már akkor is erőszakos. Én voltam, és vagyok a mai napig is a tökéletes pszichopata leírásának megtestesítője. Erkölcstelen, érzelem, empátia nélküli szörnyeteg, aki csak és kizárólag azért öl(t), hogy öljön. Nem volt indítékom. Most sincs. Talán az uralkodni vágyás, a hatalom, amit mások felett gyakorolhattam vezetett ide, s mindig el is értem ezt. Van, aki nagy tettekre hivatott, van, aki lenni akar valaki, hírnevet akar szerezni, van, aki egyszerűen családra vágyik. Én hatalmat akartam, látni a félelmet a szemükben.
Sosem hittem abban, hogy van egy felsőbb hatalmon, vagy, hogy vár rám valami a halál után, de ha állást kellett volna foglalnom valamelyik mellett, inkább hittem a mennybéli hazában, mint a pokolban. Hiszen oda sosem jutottam volna. Túl sok olyan dolgot tettem az életben, amiért nem engedtek volna át a kapun.
Most, hogy már kiveszett belőlem az ember (amiből régen sem volt bennem túl sok), valahogy mégis olyan vagyok, amilyen voltam. Hatalom van a kezemben, s van, célja a létezésemnek ettől vagyok boldog. Kedvességem, melyet akkor mutatok, ha akarok valamit, pusztán színjáték, felületes minden érzelmem, hiszen szeretetre képtelen vagyok. Sosem érzem magam hibásnak, vagy rossznak azért, mert nem tudok együttérzést kimutatni mások iránt, s a szégyen érzetéhez sem volt soha szerencsém. Az egyetlen, akit valaha szerettem, az Lucifer. Emberként sem éreztem semmiféle szeretetet senki, és semmi iránt. Őt mégis szeretem, bálványozom, s atyámként nézek fel rá.
Félelmet keltek, s nem tudnám kellőképpen leírni, hogy ez milyen érzéssel tölt el. A felületes báj, amit gyakran mutatok, csak azért van, hogy elérjem a céljaimat; hogy megtévesszek vele másokat; hogy fájdalmat okozzak. Minden, amit velem kapcsolatban látsz, csak egy délibáb. Sosem tudhatod meg, milyen vagyok igazán, mikor mutatom az igazi arcomat. Ez az, ami akarok, amire vágyok, s amit el is érek. Kezemben a gyeplő, talán barátságosnak tűnök, talán kedves vagyok, s együtt érzőnek, de az ostor mindig megbújik a kezembe, hogy bármikor felszítsam a rettegés, s a kétségbeesés tüzét.
Sosem hittem abban, hogy van egy felsőbb hatalmon, vagy, hogy vár rám valami a halál után, de ha állást kellett volna foglalnom valamelyik mellett, inkább hittem a mennybéli hazában, mint a pokolban. Hiszen oda sosem jutottam volna. Túl sok olyan dolgot tettem az életben, amiért nem engedtek volna át a kapun.
Most, hogy már kiveszett belőlem az ember (amiből régen sem volt bennem túl sok), valahogy mégis olyan vagyok, amilyen voltam. Hatalom van a kezemben, s van, célja a létezésemnek ettől vagyok boldog. Kedvességem, melyet akkor mutatok, ha akarok valamit, pusztán színjáték, felületes minden érzelmem, hiszen szeretetre képtelen vagyok. Sosem érzem magam hibásnak, vagy rossznak azért, mert nem tudok együttérzést kimutatni mások iránt, s a szégyen érzetéhez sem volt soha szerencsém. Az egyetlen, akit valaha szerettem, az Lucifer. Emberként sem éreztem semmiféle szeretetet senki, és semmi iránt. Őt mégis szeretem, bálványozom, s atyámként nézek fel rá.
Félelmet keltek, s nem tudnám kellőképpen leírni, hogy ez milyen érzéssel tölt el. A felületes báj, amit gyakran mutatok, csak azért van, hogy elérjem a céljaimat; hogy megtévesszek vele másokat; hogy fájdalmat okozzak. Minden, amit velem kapcsolatban látsz, csak egy délibáb. Sosem tudhatod meg, milyen vagyok igazán, mikor mutatom az igazi arcomat. Ez az, ami akarok, amire vágyok, s amit el is érek. Kezemben a gyeplő, talán barátságosnak tűnök, talán kedves vagyok, s együtt érzőnek, de az ostor mindig megbújik a kezembe, hogy bármikor felszítsam a rettegés, s a kétségbeesés tüzét.
Elötörténet
A gonosz sok álarcot hord. És egy sem olyan veszélyes, mint az erény álarca.
Emberi életem nem nevezhető éppen szokványosnak. Hiába kezdenék el mesélni róla, milyen volt a gyerekkorom, hogy nőttem fel, igazából nem számít, hisz évezredek óta már nem azaz otthonom, ami akkor volt. De tudjátok mit? Nem bánom. Mert nem azt volt az én világom, nem embernek kellett volna születnem, nem rendkezek olyan tulajdonságokkal, amilyennel kellene. Démon vagyok, s talán mélyen belül mindig is az volt.
Mindig tudtam, hogy a pokolra jutok. Hiszen nekem nem lett volna más hely a halál után, bár nem hittem, hogy létezik ilyen, úgy gondoltam, hogyha meghalok, nem vár rám semmi, egyszerűen megszűnök létezni. Nem így lett, s ennek eleinte nem örültem, később rájöttem, így kellett lennie. Évszázadokig feküdtem a kínzókamra padján. Nem tudtam miért. Hiába ordítottam, s kérdeztem, nem válaszolt senki, mégis, valahogy mélyen sejtettem, ha nem is tudhattam biztosan. Hiába a Pokol, megérdemlem a büntetést. Addig tépték, szaggatták lelkem húsát, mígnem szinte teljesen elfelejtettem ki vagyok. Csak a fájdalom maradt, s gyűlölet, az ölni akarás vágya. Az idő lent teljesen másképp működik, mint a földön. Egy év egy évszázadnak felel meg, hát még akkor, ha minden percben különféle módon próbálnak téged megkínozni. Nem fogható ahhoz, amit a halandók fájdalom címszó alatt értenek. Nem a testet kínozzák, hanem a lelket, s addig teszik mindezt, míg térdre nem kényszerítenek, s meg nem törsz. Nehéz erősnek maradni.
Aztán beállt a változást. Istenünket kiengedték szűk ketrecéből, az én bilincseim pedig egyszeriben lehullottak rólam. Talán Ő látott valamit, ami más nem. Talán tudta, hogy hatalomra, vezetésre születtem. Ekkor tűnt el végleg Sam, s vált belőlem Samael, a pokolbéli hadsereg fővezére. Édes volt az érzés, hiszen halandóként sosem voltam igazán valaki. Első küldetésemként, melyet magam tűztem ki az volt, hogy eltöltök én is egy kis időt a kínzópadon, csak most a másik oldalon álltam. Nem mondom, hogy nem élveztem, de hamar meguntam, hiszen életembe is ezt csináltam, ám most egészen mást akartam. Valaki szerettem volna lenni. Most pedig rettegve mondják a nevem, félve néznek rám. S mindenki tudja, hogy ki az a Samael.
Sajnos nem tartott sokáig, hogy Urunk társaságát élvezzük, hisz a Winchesterek újra ketrecbe zárták Őt. Nem volt könnyű dolgom a démonokkal, mivel nem egy akart letaszítani a ’trónról’. De én szívós állat vagyok, senki sem veheti el azt tőlem, amit maga Lucifer adott nekem. Vasakarattal, szoros gyeplővel vezettem a sereget, mely egyre csak fogyott. Nem mondom, néhány katonát jómagam iktattam ki, ám mind megérdemelte, hogy eltöröljék a föld színéről. Sok riválisom van, sok pokolbéli szörny vágyik a helyemre, de senki nem fogja megkapni, míg maga Lucifer nem mondja, hogy végeztem.
Végül, valami rejtélyes csoda folytán az Úr kiszabadult börtönéből, s végleg a földön jár. Ez egyszerre tölti el megkönnyebbüléssel és félelemmel testvéreimet. Hiszen Ő kegyetlenebb, mint bárki más, s van, hogy démonok is áldozatául esnek. Sokan mondják, hogy férgeknek lát minket, egyszerű katonáknak, s ha megnyerte a háborút, mindünk létét elveszi. Én nem hiszek ezekben a mendemondákban, tudom, hogy nem így van, nem lehet így! Ő teremtett meg minket, ő adta az életet számunkra. A gyermekei vagyunk mind, s tudom, hogy sosem fog elhagyni minket. Ha nem is látjuk őt, mindig velünk van.
Hiszem, hogy van felsőbb hatalom, ám nem hiszem, hogy Isten valóban létezik. Hiszen ő nem harcol, nem tesz semmit, nem úgy, mint Lucifer. Őt, ha nem is sokan, de látták, néhány démonnak (köztünk nekem is párszor) volt szerencséje találkozni vele, sőt, még az embereknek is. De Istent ki látta? A pletykák szerint összesen négy angyal. Isten halott, vagy ha még nem, az lesz, valahogy, valamilyen módon, de el fogjuk őt törölni. Pokollá fogjuk változtatni a földet, nem lesz jó, nem lesz ember, s angyal. Csak a démonok. Senki más.
